A kérdés amiatt is különösen érdekes, mert egy Nyugat-Európa feletti középpontú ciklon hidegfrontja éppen ebben az időszakban száguld majd át felettünk, drasztikus lehűlés és sokfelé kiadós csapadék kíséretében. Hatását még a hét utolsó napjaiban és a következő hét elején is érezni fogjuk.
A prognózis előtt álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg, mit hozott eddig október!
Az eddig lehullott csapadék katasztrófálisan kevés volt, nemhogy enyhítette volna, inkább tovább fokozta az aszályt. Az ország középső részén, illetve az Alföldön alig esett valami, pedig már túl vagyunk a hónap kétharmadán.

Amennyiben megnézzük a csapadék országos átlagának alakulását, a grafikonon is szembetűnik, hogy eddig csupán az ilyenkor elvárható mennyiségnek mindössze az ötöde esett le (30 mm helyett, mindössze 5-6 mm).

A grafikonon a színezett terület már azt mutatja, hogy az előttünk álló hét végén kiadósabb csapadékra is számíthatunk, melynek zöme a csütörtök esti és péntek déli órák között esik majd le. Sajnos a várható csapadék területi eloszlása nem a vágyainknak megfelelően alakul, mert (ahogy az alábbi térkép is mutatja) a Kisalföldön helyenként egyhavi mennyiségű eső várható, az Alföldön viszont többfelé továbbra is nagyon kevés lesz a lehulló csapadék.

Hiába a csapadékos idő, az aszályon szinte semmit sem változtat.
A hőmérséklet eddigi alakulása nem okozott különösebb meglepetést, a hónap elején bekövetkezett hűvös időjárás ellenére később már nagyjából az átlag körül alakult a hőmérséklet, így a sokéves átlaghoz viszonyítva nem látunk jelentős eltérést az ilyenkor megszokott értékekhez képest.

A csütörtök este érkező hidegfront előtt napközben igen meleg levegő áramlik majd fölénk, emiatt hazánk déli területein szinte késő nyáriasan meleg idő várható, ott helyenként 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, de másutt sem lesz hideg. Ehhez járul az ország nagy részén a több órás (de nem zavartalan) napsütés és a kevés csapadék (estig), így az ünneplő tömeget nem éri majd váratlan meglepetés.

Késő nyáriasan meleg idő csütörtökön ...
A folytatás már nem lesz ilyen vidám, ugyanis (ahogy a fenti, havi hőmérsékleti grafikon színezett részén is látható) pénteken, 24-n hajnalban (átmenetileg viharossá fokozódó szél kíséretében) már közel 10 fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt mindenütt jelentősen visszaesik a nappali felmelegedés mértéke.

... pénteken már 4-8 fokkal alacsonyabb lesz a csúcshőmérséklet.
A lehűlésnek itt még nincs vége, hisz a jövő hét első napjaiban még ennél is hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt tovább csökken a nappali felmelegedés mértéke és éjszaka helyenként már ismét fagyra számíthatunk. Országos, nagy területre kiterjedő fagy nem valószínű, de érdemes lesz figyelni az előrejelzéseket.
A folytatásban jelentős felemelegedést és további kiadós csapadékot egyelőre nem mutatnak az előrejelzések, vagyis folytatódik az október végén, november elején elvárható időjárás.
Amennyiben részletesebb, pontosabb időjárás előrejelzésre vagy kíváncsi a következő pár napra, kattints az alábbi linkre!