Itt a tél, de hol a hó?

Itt a tél, de hol a hó?

várható időjárás előrejelzés távolabbi kilátások 30 napos előrejelzés

Hidegfront érkezik szerdán, sokfelé okoz majd esőt, éjszakától havazhat is.

Ma sok lesz a felhő felettünk, többfelé valószínű eső, zápor. A front után a szél északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharos lökések kísérhetik. A front előtt az ország nagy részén még 9, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton ugyanakkor 6, 8 fok körül alakulnak a csúcsértékek, északon a délelőtti órákban áll be a maximum.


Délután már gyorsan csökken a hőmérséklet, a front hullámot vet, így a déli országrészben este néhol már havas eső is eshet, sőt az éjszaka második felében a Dunántúlon és a középső országrészben az esőt időszakosan havas eső, hó válthatja fel.


Csütörtökön a hidegfront mögött már szárazabb levegő érkezik fölénk, emiatt napközben egyre többfelé elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Délelőtt inkább már csak keleten eshet, ott az eső mellet reggel havas eső, az Északi-középhegységben hó is eshet, majd a déli órákra megszűnik a csapadék. Az élénk északnyugati szél időnként megerősödik, a hegyekben és a Fertő környékén viharos erejű széllökések is lehetnek. A hajnali órákban fagypont közelében lesz a hőmérséklet, a csúcshőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.
 

Pénteken hideg, téli időnk lesz. Éjszaka már országszerte fagypont alá csökken a hőmérséklet, a Dunántúlon és a középső országrészben vékony hótakaró is maradhat, emiatt ott lesz a legerősebb a fagy, néhol akár a -10 fokot is megközelítheti a minimum hőmérséklet. Napközben sok napsütés várható, amit délután egyre többfelé szűr majd a dél felől megnövekvő fátyolfelhőzet, egy mediterrán ciklon közeledik felénk. Mérsékelt lesz a nyugati szél. A délutáni órákban a legtöbb helyen fagymentes idő várható, -1 és +4 fok között alakul a csúcshőmérséklet. 

Szombaton viszont dél felől egy mediterrán ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat és ez többfelé okozhat havazást, a legvalószínűbb, hogy az Alföldön esik majd a legtöbb.

Egyes modellek az ország középső vidékeit árasztják el hóval ... majd meglátjuk.

Előző Következő